ZSÍR VOLT. DE CSAK VOLT. AMEDDIG...
AZ ESTE
Felvettem az eggyetlen szép ruhámat. A fekete hajamat felborzoltam, és a maradék sminkemet is felvittem magamra.
Ahogy a tükörbe néztem, büszke lettem magamra. Sosem voltam ilyen kisugárzó.
Mikor odaértem, elragadott a sok fény, és vidámság. Egy más világ nyílt meg előttem. Belépve rögtön megláttam a kis csapatot, mindannyiuk vigyorgott, mint a teljbetök. Már messzíről köszöntek nekem. Leűltem Natsu mellé, aki így szólt hozzám:
- De más vagy, Lara! - Csak bólogattam, és mosolyogtam.
- Te vagy az a lány, akinek rossz sorsa van? - szólalt meg Ohbata- Mi tudunk segíteni rajtad.
Meglepődtem, azért, hogy felajánta, másrészt, hogy tud magyarul. Az tudtam, hogy kissé megérti..De hogy ilyen tisztán?
- Igazán? Kissé elbizonytalanodtam, hogy elfogadjam-e...- tényleg, kissé megijedtem..Ilyen hamar ?
- Nyugodtan elfogadhatod a segítségünket - kontrázott Peter - Mert mi még egy pazar lakást is ki tudunk nézni neked.
- Ó...- ámultam - Majd később megbeszéljük. De még hosszú az este. Mulassunk. - nevettem, és a többiek is rákezdték.
Mindenféle témát felvetettünk a magyarokról egészen a japánokig. Az ő országuk hatalmas, és színes kulturájú. A nyelv amit beszélnek rohadt értelmetlenűl hangzik, de elég szépen tudják művelni. Beszéltünk még Obatháról, Peterről, aki igazából Aizawa. Matsuda pedig angolosított kitalált nevet használt egy ideig. Ez a Jake volt.
Ohbatának kint van egy Nana nevű barátnője is. A két fiúnak még nincs, de arra hivatkoztak, hogy a suli mellett nem lehet asszonyt tartani - milyen igazuk van.
Tőllem is megkérdezték, van e udvarlóm. Én letagadtam, hogy nincs.
- Hogyhogy? - kérdezett rá Ohbata.
- Mert eddig most az első alkalommal mozdultam ki..- mosolyodtam el, de úgy éreztem hamis mosoly volt. Hiába, jobb, ha az igazságot mondom.
Az este alatt senki sem ivott semmit. Kicsit ez meg is lepett. Elmélyűlt a csevegés, mindenki kijött egymással. Mindig is egy ilyen társaságra vártam...
- Kint majd lehúzok egy korsó szakét - nyúlt el a széken Aizawa.
- Azért annyit nem. Attól egy hétig részeg leszel, és úgy fogsz eldőlni, mint a roskadt fal! - mondta vidáman Natsu.
- Amúgy srácok! Hogy tanultatok meg így magyarul? - kérdeztem. Ők erre összenéztek, majd eggyesével beszélni kezdtek.
- A főiskolán. - monta Aizawa
- Otthon. - vigyorgott Ohbata
- Magamtól. Hehe.
Erre mindenki nevetni kezdett.
Amikor az ajtó felé tekintettem, megállt a szavam. Egy kapucnyis fiú bámult rám, kezei zsebre téve. Mikor visszanéztem, elfordította a fejét.
- Mi az, Lara? - szólt rám Natsu. Visszanéztem rá, és ezt suttogtam:
- Daniel...- A fiú megértette, miről beszélek. Vagyis tudta, ki ő. - Várj egy kicsit...
Felálltam az asztaltól. Elindultam az ajtó felé. A fiú mellé álltam, aki felnézett rám. A tekontetem szomorú és vádoló volt. Hogy mer ezután követni engem?
- Te mit keresel itt? - a fiú ördögien elmosolyodott.
- Na és te, Lara?
- Jobb lenne, ha elmennél. Én éppen a barátaimmal vagyok.
- Tudtommal én is a barátod lennék.
- Most nyögd ki, mit akarsz aztán szia.
- Bocsánatot szeretnék kérni.
- De...
- Én Voltam a hibás. Lebecsültelek. És tényleg szügségünk van egymásra. Remélem elfogadod ezt.
- Jé. Jó, elfogadom, csak most kérlek...
- Vigyázz ma este. De nagyon vigyázz. - elfordult, majd elment.
Viszamentem a táraságomhoz. Natsu rám nézett. Én álltam a pillantását. Újra leültem mellé.
- Hát ez a srác meg ki a frász volt? - Szóltalt meg Aizawa.
- Ömmh...Én sem tudom.
- Á! Udvarló, mi? - bökte meg az oldalam mókásan Ohbata.
- Csak nem...- röhögött Matsuda - Nem annak nézett ki.
- Dehogy, ő nem az. - vigyorogtam szerényen.
- Olyan volt, mint akit begúbóztak. - szólalt fel Ohbata.
- Amúgy jaa.
Este mind az öten elindultunk a sötét utcákon. Matsuda háza felfelē mentünk, ahol tovább akartuk folytatni a dumcsizást. Roadtúl feldobott ez az este, és nem akartam , hogy vége legyen.
---------------------------------------------------
OHBATA
( részlet Ohbata gondolatairól, cselekvéséről)
Na. Elmondhatom, hogy Lara ma csúcs. De az a fickó olyan, mintha követné. Mindeggy, nem szólok bele. Ez nem az én dolgom lerendezni.
Buli van, gyerekek.
Na attól lennék elképedve, ha Natsu ráakadna Larára. Azt már tüzijátékkal ünnepelnénk.
De ha kidobná, akkor talán leszidjuk.
---------------------------------------------------
- Itt sem iszunk, mi? - tört be az ajtón Natsu.
- Jobb ha nem. Holnap talán.- bólogatott Ohbata - Csak azt ne mondd, hogy nincs, mert én akkor most feladom...
- Nyugi. Van nekünk elég. Aizawa lerohant tegnap az italdiszkontba.
- Hajjaj...De késő van...- pillantottam az órára - Mennem kell.
- Ó, Nemár! Maradj még egy kicsit!
- Elraktam neked egy kis kaját - mondta Matsuda, majd kiment a konyhába. - Nyugottan elviheted.
A kezembe adta a még meleg csomagot. Rámmosolyodott.
- Öm,.Köszönöm. - az illata megcsapta az orrom - Csodás.
Elköszöntem tőllük, és elindultam az ajtó felé. Mikor a kilincsre tettem a kezem, Natsu utánnam jött. Elkapta a karom, könnyedén maga felé fordított, majd megölelt. Éreztem a ruháján az enyhe erdőillatot.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Szeretném , ha többször is lenne még ijen. - suttogta a fülembe. Olyan kedves. Én miattam. Mert mikor senki sem barátkozott vele, én mégis odamentem hozzá. Délutánokként eggyütt tanultunk magyarul, mert ő szeretett volna végre megérteni engem. Úgy éreztem magam, mint egy anya, aki a gyerekét nevelgeti. És ez a kötelék megmaradt köztünk. Kicsit én is furcsállom, hogy külföldi. De el kell fogadni őket, ahogy vannak. Én szerintem különlegesek. És tényleg azok.
- Ö...Per...sze! - dadogtam, miközben a hátára tapasztottam a kezem. Hirtelen olyan biztonságérzetem támadt. Az ajtó felől jövő gyanús hangokat hidegen hagytam, pedig vészriadót fújtak. Ismertem ezt a hangot, tulságosan is.
- Szia, Lara. - mondta, mikor leváltam róla. Az ajtó kis üvegén keresztűl egy árnyék rajzólódott ki. Egy emberi árnyék. Aztán kitártam az ajtót. Megcsapott a szürkeség. A pánik és a szorongás átfutott a testemen. Borzongtam, és egy enyhe sikoly hagyta el torkomat. Ránéztem a sötétségre, és az árny belém vágta az éles fegyverét. Már csak Matsudára számíthatok. Kérlek, ments meg.
---------------------------------------------------
MATSUDA
Ahogy Lara a kezembe esett, rögtön ézhez kaptam. Egy ember állt az ajtóban, és kését szegezte rám. Féltem, bevallom, hogy féltem.
- Állj félre, csípaszemű!
Megmakacsoltam magam, és meg sem mozdultam. Talán azért nem, mert képtelen voltam feladni.
- Még mit nem!
A kezeim között folyt a vér. Aizawa kipillantott az ajtónál.
- He?! - förmedt fel - Mi a fakk?
Hátrapillantottam rá, és direk japánul odasúgtam neki, hogy vigyázzon, és hogy vigye el Larát. Aizawa elkapta tőllem a lányt. A kezemben maradt valami. Hé, ez egy pisztoly?
- Olyan is van neked? - nevetett a férfi, és látni véltem az arcát. - imátkozz, ha életben akarsz maradni.
Mielőtt támadott volna, elsütöttem a fegyvert.
Az alak a földön hánykolódott, és aztán úgy maradt. Hogy biztosan meghaljon, belé lőttem mégegyszer.
Hé. Gyilkoltam.
De ez önvédelem! Ébredjek már fel. Rögtön a fiúkhoz rohantam, akik már bekötözték a szegény lányt. A pisztolyt elhajítottam messzire.
- Matsuda! Mivan, elintézted?
- El. Szegény Lar...
- Na ő sem megy haza ma...
- Hívj rendőrt.
- Mentő kell?
- Az nem.
- De hát leszúrták kishijján.
- Semmi vészes. Csak kicsit megvágta. Ennyi.
- Oké.
Ohbata tárcsázta a rendőrséget, és minden fontosat elmondott a helyzetből.
- Igen, Igen....Hogy ki halt meg? ....a betörő. ...Tudja..Önvédelem, uram. Másképpen már mind halottak lennénk....Rendben, Uram. ...Köszönöm. Viszhall. ...Rendben.
Ohhbata úgy csapta le a katylót, hogy kishijján berepedt a telefon.
- A rák egye meg...- mondta Aizawa - ez meg ki a jó isten volth?
- Egy biztos, meg akart ölni minket.
- Yep. - mondta Ohbata, aki Larát ellenőrizte.
- Nem olyan rossz...Csak elájult szegény.
Mikor meghalottam a hangos szirénát, megkönnyebbűltem. Aizawa nyitott ajtót, átlépve a hullán - esze ágában sem volt hozzányúlni, még ott maradnak a nyomai.
Elvitték az embert, és következett a kihallgatás.
- Az ön neve? Sérűlt és áldozat neve? - kérdezték tőllem.
- Matsuda.
- Oké, csak a vezetéknevűket legyenek szivesek..Már be- azonosítotunk mindenkit.
- A sérűlt neve Lara.
- Annak ott nem tudjuk mi a neve...- mondta Aizawa.
- Sam Grey. Körözött gyilkos. - mondta az őr - De azt, hogy miért jött, azt csak tudjátok.
- Értem jöttek, Uram...
Lara hangja jött a szobából. Már meg is láttam. Ahogy felénk sétál. Fogta az oldalát, és kábult volt a tekintete.
- Lara!
- Hé, vigyázz. Elesel. - mentem elébe. Belém kapaszkodott.
- Magamnak kell elintéznem a többit , Matsuda.
A rendőrnek fentakadt a szeme.
- Hogy mi?
- Magamnak kell...
- Majd ha jobban leszel, elintézzük.
- Natscu..Kérlek engedj el.
Elengedtem a karját, és ő imbolyogva nekem esett. Időben elkaptam, mielőtt a földre esett volna.
- Hoppá! - mondta Aizawa.
- Rendben, a holttestet elvittük. Itt már nincs sok dolgunk...- mondta az őr, mielőtt távozott. Aztán elhajtott a kocsijával. Így beállt a csönd.
- Lara - szólítottam a lányt - Jól vagy?
A válasz egy halk nyöszörgés volt. A lány mosolygott, és tiszta néma volt.
---------------------------------------------------