2. rész

A kés ami a szívembe hatolt

 

Matsuda házában egy rohadt rossz este vette kezdetét.

Az utcán részeg fiatalok visongtak, őrűlten röhögtek. Ennél még mi is halkabbak voltunk. De kint az utcán a visszhang miatt a suttogás is megüti a fülemet, ha ki van nyitva az ablak.

- Hé! - üvöltötte valaki - Maaatsuuudaaa!!

Matsuda kitört a szobából, a kanapé melletti ablakhoz rohant.

Megfordult, hogy rámnézzen.

- Jól vagy? - suttogta, majd lenézett az utcára.

- Igen igen...- Utánna indultam, hogy én is megnézzem. Az utcán megint vasvillás köcsögök voltak, garatig ittak.

- Ne...Már megint...- Natsu rosszallóan rámpillantott. Komornak láttam a sötétben, miközben az arca egy részét megvilágította a holdfény.

- Leállítom őket. Ez így nem mehet tovább...

Elindult, de én utánna indultam, és elkaptam a kezét.

- Natsu...Kérlek ne...

Elengedtem a kezét , és ő engedett a szigorúságán.

- De én meg akarlak védeni ezektől. Mikor suliba eggyütt jártunk, ott is úgy nyüzsögtek, mint a férgek.

- Már sokszor elbántam velük...Nem szeretnélek annak a veszélynek és harcnak kittenni, amit már régóta újra- és újraát kell élnem.

Elgondolkozott.

- Értem, de ez nem jó. - bökött az ablak felé - Mert amíg ezek itt vannak, halálra vagyunk itélve. Mind.

- Én már rég el vagyok itélve.

Matsuda megint megölelt, de most nem találtam zavarónak. Talán ő így fejezi ki, hogy eggyüttérez, vagy aggódik. Másra most nem tudok gondolni. Egyszerűen elképzelni sincs energiám, vagy akaraterőm.

Elköszönt, majd azokat lent félbehagyva visszament a szobájába. Erős nyugalom uralkodott a lakásban, és a részeg emberek is elmentek máshova boldogítani a lakókat.

Sosem figyeltem még itt mindent alaposan. Natscu háza nagy, és fényes. Barátjai is itt laknak, és eggyütt fizették ki a házat.

Rendezett nappali, konyha, takaros hálószobák. A konyhába cammogva több érdekes dolgot is találtam.

A hűtőn két repűlőjegy volt, magyarországra szólt mind a kettő. Akkor talán valaki előbb érkezett mindenki előtt?

Egy rohadtnagy húsvágó kés lógott a felfüggesztett pohártartón. Ezzek műteni szoktak már, nem húst meg valamiket vagdosni.

A legalsó fiókban töményszesz. Szóval Aizawa hozott magával pár méregerős rizspálinkát. Fuh..Azt még az alkoholisták sem rudják benyelni. Ők meg úgy isszák, mint a vizet.

A konyhaablakon fényképek hevertek. Eggyik képen a három fiú ücsörög a japáni templom lépcsőin, a másikon Natscu pózól a szüleivel. A harmadik képre felkaptam a fejem. Ez a kép rólam és Natscuról készűlt, ahogy átkaroljuk egymást a sulinál. Az emlék rögtön leperegrek előttem, és elmosolyodtam. Megfordítottam a képet. A hátuljára ezt írták rá:

 

 

Kedves Lara!

Ezt a képet el akartam küldeni neked. Hogy tudd, hogy sokat segítettél nekem abban, hogy bizalmat kapjak. Jó japánban, de sokkal jobb veled lenni. Remélem egyszer még találkozunk. :-).

Örök barátod,

Matsuda. (2010)

 

Ezt nem hiszem el. Mindig is azt hittem, hogy már ha japánban van, elfeledt engem...De csak nem tudta ezt nekem feladni.

- Te meg? - hallottam Aizawa hangját - Még nem alszol?

Ilyedtemben elengem a fényképet. Megfordultam, és hallottam, ahogy halkan földet ér a lap.

- Huh. - mondtam - Nem, még nem.

Felvettem a képet.

- Az Natscu kedvenc képe. Mindig itt van az ablakban.

- Igazán..? Ez a képet most látom elsőre.

- Matsudának fontos vagy. - jelentette ki.

- Aizawa...- szólítottam meg - Én...Nem tudok bízni...a...Fiúkban..

- Megértem. Sok traumát átéltél. Így nem könnyű. De ha

esetleg.... Próbáld meg, kérlek.

- Én..h..Én nem akarok semmit sem elsietni..!

- A magad tempójában feljődj. Virágozni fogsz. - Elfordult, és eliszkolt. Átfutott rajtam az izgalom, meglepődés , és döbbenet keveréke.

 

---------------------------------------------------

MÁSNAP, MÉG MINDIG FÁJÓ OLDALLAL, 09:08

 

Na basszus, most érzem igazán a fájdalmat. Amúgy tényleg nem vészes ennél már volt rosszabb is. Észre sem vettem, hogy sokkot kaptam. Talán túl sokszor kapok.

A kanapé tökéletes ágynak bizonyult. A kötés nem nyomta az oldalam, mivel nagyon besüppedt allattam az ágy. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most igazából is ilyen, vagy én vagyok kövér?

Én már anorexiás vagyok, mondtam be magamnak végűl. Sosem voltam egy csontkollekció, sem marhára hájas.

A hideg levegő úgy tört be az ablakon, hogy majdnem engem is elsodort. Hé, tegnap nyitva hagytuk ezt a sz@rt. Megint kinéztem az utcára. Nem lepődtem meg, hogy mit látok.

A mi kedves, aranyos, gyökér fiúcskánk egyenesen a házra pillantott fel, nem törődve azzal, hogy mindvégig az utca közepén ácsorog. Szemével most engem pásztázott. Ez annyira zavarba ejtett, hogy behúztam a függönyt. Haggyon már békén, tényleg.

Matsuda úgy mászott ki a szobájából, mintha soha nem akarna kikelni onnan. Egész teste a fáradságról üvőltött. Én az ellenkezője voltam. És még kávé sem kellett ahoz, hogy felpattanjon a szemem. Aizawa szinte rohant a konyhába, hogy ébresztőként egy felessel lepje meg magát. Ohbata a boltból jött, kezében egy espressóval. Na meg a japán nyelvű - limitált - hírújsággal, és azt kezte nyálazni.

- Figyu már...- sóhalytott Ohbata. - Már szinte meg sem értem ezt. Vegyél nekem egy nők lapját, Lara. - a végén már röhögött, és ez kicsit feldobta a többieket is.

- A magyar hírlapok általában a politikával és a tömény pletykákjal vannak teletömve. És mivel te nem vagy nő...- röhögi Matsuda - Ezért talán a Playboyt kapod.

- Fúj. - mondom nevetve - Csak azt, ne. Az hiányzik, hogy itt csorgassátok a nyálatok.

Aizawa úgy néz rám, mint aki nem érti, mit mondok.

- Az mi a rák? - Kérdezi Aizawa. Natsu kuncogni kezd.

- Aizawa barátom, az egy...Férfiaknak szóló pornográf lap. Kint is van. - Magyarázza Ohbata. - De az még nem nekünk való. - neveti.

- Igazad van...Majd egyszer. Sőt, inkább soha!

- Tiszta gáz, hogy önmagukat árusítják a lapoknak.

- De megváltozott a véleményetek...Jó irányba. - mosolyogtam, majd nekidőltem a konyhapultnak.

- Na, ne malackodjunk. Vagy mit csinálunk. Ugye jól mondom?

- Aha - feleltem - Ohbata, megnézhetem egy percre azt?

Ohbata bólínt, majd elém nyújtja a lapot. Átveszem tőlle, és alaposan áttekintem a jeleket és a képeket, hogy rájöjjek, miről szól.

- He?! - mondom értetlenűl - Ez nekem magas.

A fiúk megint csak röhögnek.

- Nekünk mondod? Három évembe telt hogy megtanuljak beszélni. Ehez képest írni sem volt valami egyszerű.

- A magyar ahoz képest lótúró. - valta be Aizawa.

- Még jó, hogy meg is értitek, miről beszélek. Máskülömben már elhordattalak volna titeket mindenhova, nem értenétek meg.

- Én megértettem volna. - jelentette ki Matsuda - Már rég rendelkeztem magyar felmenőkkel. Szinte beleivóram ebbe az országba. De nem is bánom.

- Hé Lara...Te tudod, mit jelent az hogy: Dikk? -szólal meg Ohbata. - Mindenhol ezt hallom, ha barnák mellett megyek el.

- Azt jelenti, hogy...Nézd. Vagy valami. Nem tudok románul.

- Terü. - ezt olyan idegen akcentussal mondta, hogy a végére besüllyesztett egy ü betűt is. Már szólni akartam, hogy túl ázsiai.

- Boku waa...- kezdte el Aizawa, és Már bele is röhögtek.

- Boku waa..Aizawa. Konnicciwa, Lara senpai..

- Na ne kezd! - mondtam furán - ez meg mi a rákot jelent..

Három vigyorgó, értetetlen tejbetök. Talán ide tartoznák?..hm.

- Máris kihagytam egy szót. - mondta - Tiszta magyar vagyok. Vérbeli. - mondta büszkén, majd olyan folyékonyan kezdett el hablatyolni, mint a vízfolyás.

- Aizawa. Az nem úgy van. - vigyorgott - Tiszta random vagy. Hogy jönne Hong-Kong egy felmosóvödörbe?

Elvigyorogtam magam. De annyira, hogy már lezsibbat a fél szám.

- Énekelj. - ajánlotta Aizawa boldogan - Lara ma idegösszeomlást fog kapni tőllünk.

- Jaj...- nevettem, majd Natscu hátára támaszkodtam.

- Annyi nyálas zenénk van. Bele éljem magam?

- Láttam egyéb mást.,,És tényleg, mindent úgy énekelnek, mintha ők lennének a legkomolyabb főhősök. Tiszta különlegesnek érzik magukat. - magyaráztam, de közbe Natsu válla rázkódott.

- Ömmh. Vannak! - dörzsölgette az állát Ohbata - De mi lenne a magyar nevünk például? Félretéve az éneket.

- Józsi - mondta Aizawa - Szép magyar parasztkori név.

- Köszi - röhögte vissza - Lara, te mit ajánlál?

- Matsudának...Márton?

- Jóhogynem Mária! - nézett rám Natsu - Én maradok Natscu.

- Mária Terézia Matsuda. Tökéletes!

- Ohbata..- mosolygott rá - Na mi van az énekkel?

- Az az igazság, hogy énekelni nem tudok. - mondta Aizawa.

- Príma. - mondta boldogan, majd tovább halgattam a sok, feldobó hülyeséget....