ESTE, A SZERÉNY KAJA UTÁNI IDÔSZAKBAN.

 

Nem bántam meg, amit tettem. Sőt, elégedett vagyok az eredménnyel. Meg is verhettem volna, de most nem volt kedvem egy kib@aszott nagy bunyóra.

Daniel igazából egy magányos bunkó.

Én inkább megértem mások panaszát. Minthogy parasztúl leigázni valakit.

Még mindig éreztem a számban a förtelmes állott tej ízét. Ez az érzést ugyanaz a savanyú aromának éreztem. Most pedig édes, mint a csokoládé. Régen vettem magamnak pár szelettel, de már nem jut rá. Annyira ki voltam éhezve a cukorra, hogy inkább kristálycukrot ettem magában.

Arra még jut pénz, meg teafilterre. Van, mikor teát eszek.

Sosem tudom megmondani, mi lesz a holnapi bevető. De mindig eldugok egy-két megmaradt kaját, és így hónapokig tudok enni, de igaz, hogy nagyon keveset. Ehez már hozzászokott a gyomrom, ezért már nem tudnák megenni egy normális adagot. Amikor még élt a szomszéd néni, ő segített mindenben.

A rohadt életbe! Hol lehet az a dög? Valahol itt nyávog az a hülye. 'Nyauu.' 'miau' KUSS!

Őt is el kell tartanom...

Ráadásul hangos. És egyfolytában éhes. Csak a tejet és a kenyeret hajlandó megenni. Kat-nak hívom. Nagyon találó név. De erre végre hallgat.

Bundája selymes. Fehér színű a szőre, de sosem szokott dohos és retkes lenni, mikor kimegy vilàgot járni. Kat nagyon bújós fajta. A meleg amit kis teste áraszt, ferlér egy kályhával.

Legabább mikor a hasamra fekszik, melegít. És én nagyon szeretem őt. Ő is ragaszkodik hozzám, még kölyökkorában hoztam magammal haza.

Sírtam még egy sort Daniel miatt, majd elhajítottam a naplóm.

 

REGGEL, MÉG "REGGELI" ELŐTT

 

Talán ezt sosem bocsájtom meg.

De amíg nállam van a fegyver, nem kell Dan segítsége. Nélküle többre viszem. Ő utasított el. Maradjon is távol.

Addig is bejárom a környéket, és lelövöm az összes betolakódót. Ameddig nem hagynak békén, addig én is ölök. Senkivel sem leszek kegyelmes.

 

DÉLUTÁN, AZ UTCÁN

 

Az utcán menve megcsőrrent a pisztolytöltény a zsebemben. Már megtöltöttem a fegyvert, így azok csak vészesetre voltak nállam.

Pár Japán túrísta haladt el mellettem. Megnéztek. Az eggyik meg is állt. Nem tudtam, mit akarhat. Én tovább sétáltam. Az eggyik fiú túl ismerősnek tünt.

- Szia! - szólt utánnam. Megszeppenve megálltam, és hátrafordultam.

- Lara? - szólított meg. Bólintottam egyet. Erre ő elmosolyodott.

- Szia...Matsuda. - felismertem.

Minden a suliban kezdődött. Ő odajött hozzám, és eggyüt játszottunk. Én tanítottam magyarul. Ő volt az eggyetlen barátom. Aztán a családja visszament japánba.

- Rég láttalak. - szép magyar kiejtése volt - Hogy érzed magad?

- Remekűl. Vagyis majdnem...

- Még mindig?

- De már meg tudom magam védeni.

Natsu olyan szélesen mosolygott, mintha ő lenne a vigyoritök.

Eggyátalán nem nézett ki ilyenkor japánnak. Mintha egy magyar állna előttem, akit régen ismerek.

- Hehe. De már türelmetlenek a barátaim. Tudod, ma egy romkocsmába megyünk. Nem tartassz velünk?

- Hát..Natsu..Nem tudom, hogy fogadnának.

- Kedves emberek ők. Sosem voltak rasszisták. - Bizonygatta - Ha mègis eljönnél, hívj fel! - felèm nyújtott egy zöld cetlit - Szia, Lara!

Odarohant a barátjaikhoz, lazán beállt közélyük. Rögtön japánul csevegtek. Én elfordultam, és összeszorítottam a kezemben lévő papírdarabot.

A kávézó felé tartottam, ahol még egy napja Dan várt. Most nem állt ott azon a sarkon, de meggyőződésem volt arról, hogy vár engem.

Matsuda összejövetelére igenis el szeretnék menni. És ha Daniel mégis magához hív...Én megölöm azt a srácot.

Matsuda egy rendes fiatal. Most lessz 17 éves, és Tokióban él. Dűsgazdag város. Nem az én terepem. De ez a romkocsmázás egész jól hangzik. Nincs sok barátja, mindössze 3-an vannak.

Ohbata, Peter és Ide. Tipikus japánok mind...

 

NATSU FELHÍVÁSA UTÁN - 18:55

 

Elfogadtam a meghívást. Ohbata fizet mindent. Natsu hozzátette, hogy sokat is kell majd...Atya úr isten.

Józan japánok. De hogy már részeg japánok?

Csoda, hogy ki tudtam mondani azt, hogy - ja megyek, én is lerészegedek! - mert anélkűl semmi hangulatuk nem lenne.